A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Vereséggel és ezüsttel zárult a KTE HUFBAU szezonja

Az NBIII. közép csoport 38. fordulójában a KTE HUFBAU az Iváncsa KSE vendége volt. A bajnoki döntőn az Iváncsa szerezte meg a nagyon fontos első gólt, majd a második félidőben két pontrúgás után el is döntötte a bajnoki cím sorsát.

A mérkőzést Jakab lövése vezette fel a 2. percben, de a folytatásban inkább a mezőnyharc dominált, egyik csapat sem találta a rést a másik pajzsán. A kiegyenlített mezőnyharcból az Iváncsa tudott kijönni jobban, a 21. percben Madarász beadását Suszter vágta kapásból Mészáros kapujába (1-0). A folytatásban Ludasi előtt adódott egy nagyobb sansz a 23. percben, de lövése kevéssel mellé ment, miután egy védőn is megpattant.

Fordulás után megint egy Jakab lövést jegyezhettünk fel, melyet Prokop védett, majd az 56. percben Balogh csúsztatott mellé a másik oldalon. Bő egy óra elteltével hat perc alatt kétszer is pontrúgásból volt eredményes az Iváncsa, a 63. percben nem sikerült tisztázni egy szöglet után, amit Varga váltott gólra (2-0), majd öt perccel később Aradi egyből a hálóba bólintotta a sarokrúgást (3-0). A mérkőzés ezzel tulajdonképpen le is zárult, az Iváncsa bajnok, a KTE HUFBAU ezüstérmes, de a kecskeméti feljutást ez már nem befolyásolta.

Iváncsa KSE – KTE HUFBAU 3-0 (1-0)

Iváncsa, v: Nagy Róbert, (Punyi Gyula, Márkus Péter)

KSE: Prokop – Balogh (Greksa 85.), Suszter (Gera 78.), Varga, Szellák (Szauter 90.), Aradi, Cseszneki (Schneirer 90.), Vallejos (Pribék 78.), Csaba, Madarász, Domokos.

KTE: Mészáros - Károly, Nagy (Constantinescu 67.), Tóth, Szalai (Győri 71.), Vágó, Ludasi, Puskás G. (Bányai 79.), Jakab, Asztalos, Gál.

Gólszerzők: Suszter (21.), Varga (63.), Aradi (68.)

Domján Attila, az Iváncsa vezetőedzője: - Jól játszottunk ezen a mérkőzésen is, de az egész tavaszunkra ez volt jellemző, dominálni tudtunk, az eredményesség mellett jó futballt tudtunk játszani. Az egész szezont nézve olyan csapatokat sikerült akár 25 ponttal is megelőzni, akik profi státuszú játékosokat foglalkoztatnak, illetve lényegesen jobb körülmények között dolgoznak. Ez még édesebbé teszi sikert, aminek nagyon örülünk. Iváncsának ez a maximum, becsapnánk saját magunkat és a játékosokat is, ha ebbe többet gondolnánk bele. A legjobb csapat nyerte meg szerintem a bajnokságot, viszont az megy NBII-be, akinek ott a helye, a Kecskemétnek mindenképpen ott van.

Szabó Tibor, a KTE HUFBAU vezetőedzője: - Összességében sima vereséget szenvedtünk. Megértjük a szurkolók csalódottságát, ami a következő bajnokságig biztosan tartani fog, de nekünk ez évekig fájni fog. Egy évvel ezelőtt a cél az volt, hogy a KTE újra NBII-be jusson, az alapvető célt teljesítettük, de nem így szerettük volna. Szomorúak és csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült megnyerni a bajnokságot. Gratulálunk az Iváncsának! Ez a mérkőzés hűen tükrözte a két csapat tavaszi szezonját, így teljesen megérdemelten nyerték meg a bajnokságot.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók