Vasárnap a PTE-PEAC volt az NB III. közép csoport 21. fordulójában a Kecskeméti TE II. ellenfele. Virágh Ferenc együttese küzdelmes mérkőzésen maradt végül pont nélkül.
A nyitányon több játékos is visszajátszhatott a tartalékcsapatba, túlkorosként Kersák Roland, Katona Máté és Gréczi Márton kapott ezúttal lehetőséget, de a fiatalok közül Polyák Kristóf, Buna Gábor, Bodor Zoltán és a Győri fivérek is ott voltak a pályán az NB I-es keretből.
Két gyors lehetőséggel indult a mérkőzés, előbb Győri ígéretes szabadrúgást fogta meg Paceka, majd a másik oldalon Kersáknak kellett a helyén lennie egy közeli fejesnél. Kevés lehetőség jellemezte ezt követően a két fiatal átlagéletkorú csapat találkozóját, jobbára mezőnyben gyűrték egymást a felek. Alig fél óra elteltével aztán Bachesz kitűnő lövést eresztett meg, egy levegőből érkező, felfejelt labdát kapásból lőtt el 16 méterről, de Kersák kipiszkálta a léc alól. A 36. percben egy hazai szöglet után a tömegből sikerült kapura csúsztatni a beadást valahogy egy hazai játékosnak, de Paceka fogta a próbálkozást. A 39. percben megszerezte a vezetést a PEAC, egy jobbról középre csavart szabadrúgásra Forró robbant be szinte teljesen tisztán a hosszú oldalon, majd a kapuba sodorta a labdát becsúszva (0-1). A félidő hajrájában ott volt a sansz az egyenlítésre, hiszen Győri Ábel keresztlabdája utána Szamosi jól tört be balról, Gréczivel is szépen játszott össze, ám utóbbi a rövid felső fölé tüzelt ballal 14 méterről.
A második játékrészben nem változott sokat a játék képe, a PEAC érthetően a kontrákra igyekezett berendezkedni. A félidő elején Katona tudott kapura törni, de lövését blokkolták a védők, majd a másik oldalon Gelencsér célozta meg jó cselek után a jobb alsót, de Kersák hárított. A hajrában átlövésekkel is próbálkozott a „kis” KTE, de ezek, illetve a pontrúgások sem hordoztak elég veszélyt magukban. Egy alkalommal ugyan Győri Benjámin bevette a vendég kaput, de a partjelző lest jelzett, így az eredmény már nem változott.
Kecskeméti TE II. – PTE-PEAC 0-1 (0-1)
Kecskemét, 150 néző. Vezette: Molnár (Deme, Kovács II.)
KTE II.: Kersák – Barkóczi, Győri Á. (Jászai-Deák 66.), Polyák, Buna, Szamosi – Bodor Z. (Szalai Sz. 77.), Györgye (Hatvani 66.), Katona M. – Győri B. (Major E. 73.), Gréczi (Bellák 66.). Vezetőedző: Virágh Ferenc
PEAC: Paceka – Temesvári (Wieland 91.), Hawkins, Keresztes (Makai 46.), Gelencsér (Than 81.), Bischoff, Berdó, Bohata (Bozóki 71.), Forró, Miltner (Udvardi 71.), Bachesz. Edző: Lőrincz Antal
Gól: Forró (39.)
Virágh Ferenc, a KTE II. vezetőedzője: – Mondhatnám a közhelyeket, hogy megérdemeltük volna az egy pontot, de az igazság az, hogy nagyon sokat tettünk azért, hogy mi nyerjük meg a mérkőzést. Több lehetőségünk is volt, gólt is lőttünk, de nem tudom miért érvénytelenítették. Gratulálok a csapatnak, végig szervezettek voltunk, nem sok esélyt adva ellenfelünknek. Egy pontrúgás döntött, tanulunk belőle.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu