A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Vezettünk, de fordított a Rapid

Kedden két felkészülési mérkőzést vív csapatunk a beleki edzőtáborban, elsőként a Rapid Bucuresti volt az ellenfelünk.

Szabó István 90 perces terhelést szeretett volna adni kedden minden játékosának, ennek megfelelően két részre osztotta keretét, csupán néhány cserét a padra nevezve. A Rapid ellen jól kezdezz együttesünk, Katona már a 4. percben helyzetbe került, de végül lest jelzett a partjelző. A folytatásban Kait fejelt kapufát egy szöglet után a másik oldalon, de játékban inkább a kecskeméti akarat érvényesült. A 19. percben Grünvald passzolt középre balról, Banó-Szabó laposan lőtt, de a kapus hárítani tudott. Másodpercekkel ezután Banó-Szabó már középre tekert, Tóth hosszún érkezve a hálóba is fejelt, ám a partjelző felemelte zászlóját. A 29. percben aztán sikerült megszerezni a vezetést, Katona hozta ziccerbe Banó-Szabót, akinek lapos lövését a bevetődő védő még megállította, de a lecsorgót Katona már bepasszolta (0-1). Szünet előtt megint Banó-Szabó próbálkozott 16 méterről, de mellé tekert.

Szünetben a Rapid szinte teljes sorát lecserélte, Szabó István csak egyet változtatott. Frissebben és gyorsabban kezdte a játékrészt a bukaresti gárda, az 50. percben Ionita húzott befelé jobbról, majd ballal a hosszú felsőbe tekert (1-1). Alig két percet kellett várni a fordításra, Luckassen erőszakosan tört kapura, majd kilőtte a jobb alsót (2-1). Az 56. percben Nagy előtt adódott sansz az egyenlítésre, de ígéretes helyzetből a jobb alsó mellé lőtt. A 61. percben védhetetlen gól lőtt a Rapid, egy szöglet után Crepulja elé került a labda, aki egy pattanás után kilőtte 19 méterről a jobb felső pipát (3-1). Lehetőség ezután is volt a zárkózásra, de Tóth gólját visszahúzás miatt nem adták meg, majd Grünvald sem találta el ígéretes helyzetben a kaput.

Rapid Bucuresti (román I. osztály) – Kecskeméti TE 3-1 (0-1)

Felkészülési mérkőzés, Belek

KTE: Varga B. – Nagy K., Szabó A., Belényesi, Pejovics, Grünvald – Banó-Szabó, Meszhi (Nikitscher 46.), Szuhodovszki – Tóth B., Katona B.

Gól: Ionita (50.), Luckassen (52.), Crepulja (61.) ill. Katona B. (29.)

Folytatás magyar idő szerint 16 órától a CSU Craiova ellen.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók