Régi-új játékost köszönhetünk a Kecskeméti TE keretében, visszatér ugyanis klubunkhoz korábbi gólkirályunk Lukács Dániel, miután megvásároltuk játékjogát a Diósgyőri VTK-tól.
Lukács Dániel több utánpótlás együttesben is megfordulva lett a Honvéd-MFA akadémistája 2014-ben, ahol nagyon gyorsan bemutatkozott a tartalékok közt is. Nem kellett sokat várni az élvonalbeli debütálásra sem, hiszen egy évvel később kétszer is pályára léphetett az NB I-ben, ahol összesen 21 mérkőzésen 2 gólt szerzett a Honvéd és kölcsönben az Újpest színeiben. A Honvéd tartalékcsapatában számított rá jobbára, illetve egy rövid tiszakécskei kölcsönjátéka is volt, mielőtt 2021 nyarán Kecskemétre nem igazolt volna.
Elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a 2021/2022-es idény végén csapatunk másodjára is feljutott az élvonalba, hiszen 25 góljával gólkirályi címet szerzett, emellett 8 gólpasszt is kiosztott. Mivel 2022 januárjában előszerződést kötött a Diósgyőrrel, a bajnokság végén a miskolciakhoz igazolt, sportemberi nagyságáról viszont sokat elmond, hogy hiába harcolt egymással a két csapat a feljutásért, nagyon fontos gólokkal segítette feljutáshoz a KTE-t a bajnokság hajrájában, mielőtt távozott volna.
Miután életbe lépett megállapodása Diósgyőrben, azonnal fontos tagja lett a miskolciaknak, és még markánsabb teljesítménnyel harcolta ki egymás után másodjára az élvonalba kerülést. A DVTK színeiben 19 góllal és 17 gólpasszal gazdagította NB II-es mutatóit. Az élvonalban 17-szer, az esetek többségében kezdőként lépett pályára, az őszi szezonban két-két gólt és gólpasszt termelt, emellett bekerült a Nemzeti Sportnál az ősz álomcsapatába is jobb oldali támadóként.
Lukács Dániel most visszatér Kecskemétre, miután játékjogát megvásárolta klubunk a Diósgyőri VTK-tól. Sokaknak nem kellett bemutatkoznia az öltözőben, mezszámát viszont egyelőre nem kérte vissza Nagy Krisztiántól.
– Elég hirtelen jött a váltás, hiszen arról ugyan tudtam, hogy a KTE megkereste a Diósgyőrt első körben, de először nem született megállapodás. Úgy készültem, hogy maradok ezek után, de aztán csak megegyeztek a felek, így végül én döntöttem úgy, hogy szeretnék visszatérni Kecskemétre. Nehéz volt, mert nem arról volt szó, hogy ne szerettem volna Diósgyőrben játszani, de Kecskeméten más szerepkörben számítanak rám, ami fontos szempont volt. Örülük most már, hogy itt lehetek, sokaknak nem kellett bemutatkoznom a visszatérésem után, a helyemet is felszabadították volna az öltözőben, de én mondtam, hogy erre nincs szükség. Krisz már egyszer ígérte nekem, hogyha visszajövök egyszer, akkor visszaadja a 10-es számot. Természetesen írtam is neki, hogy mi a helyzet a mezemmel, mikor már tudtam, hogy jövök. Most sérült és van egy célja, amit ebben a számban szeretne még megvalósítani. Ennek ellenére is visszaadta volna, de a célok fontosak, így abban maradtunk, hogy majd nyáron megbeszéljük. Az én célom az, hogy gólokat rúgjak, gólpasszokat adjak, minél jobb játékkal segítsem a csapatot. Ez lebeg a szemem előtt, de persze úgy, hogy minél több meccset nyerjünk meg tavasszal – mondta Lukács Dániel.
Lukács Dániellel hosszabb interjú ITT olvasható!
Szerző: KTE/kecskemetite.hu