A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Visszavághatnánk a Tiszakécskének

Vasárnap 17:00-kor a Tiszakécskei LC elleni megyei derbivel folytatódik a bajnokság csapatunk számára. Lenne miért visszavágni, hiszen az örökmérleg egyelőre a Tiszakécskének kedvez.

A KTE – Tiszakécske csaták kezdete 1995-ig nyúlik vissza, akkor futottak ugyanis először össze a felek az NBII-ben. A 90-es években első aranykorát élő Tisza-parti rivális Kecskeméten ugyan 2-1-re kikapott, de a visszavágót 3-1-re megnyerte aztán tavasszal. A 96/97-es idényben újra egy-egy hazai siker született a párosításban, viszont egy évvel később oda-vissza 2-1-re nyert a Tiszakécske, mely az örökmérleget tekintve így 5 győzelem mellett 2 vereséget számol ellenünk. Ebben már benne van a tavaly őszi mérkőzés is, amikor 1-0-os sikerükkel otthon tartották a pontokat. Emlékezetes Kecskemét–Tiszakécske csatákat rendeztek a megye I. 2016/2017-es idényében is, akkor még Kecskeméti LC néven szerepelt klubunk. A bajnoki cím sorsa is ezeken a derbiken dőlt el, és mindkét alkalommal ellenfelünk tudott nyerni 1-0-ra.

A mérkőzésekben eredménytől függetlenül közös, hogy rendre több ezer néző szurkolt a csapatoknak, ez alighanem most is így lesz, így érdemes élni az elővételes jegyvásárlás lehetőségével.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók