A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Visszavágtunk a Békéscsabának

Szombaton Békéscsabán 1-0-ra kikapott ugyan csapatunk az NBII-es Békéscsaba vendégeként, de a keddi, immáron Kecskeméten rendezett felkészülési mérkőzésen már mi bizonyultunk jobbnak. Gombos Zsolt ezúttal is mindenkinek játéklehetőséget adott.

A meccs egy gyors Constantinescu lövéssel indult, mely elkerülte a kaput, de ezzel együtt másodosztályú ellenfelünk kezdte jobban a mérkőzést. A 10. percben meg is szerezték a vezetést, amikor Farkas csúsztatott a kapunkba egy szögletet (0-1). Az első félidőben ezt követően mezőnyben zajlott leginkább a játék, a Békéscsaba letámadásai ellen ugyan többször is szépen csináltuk meg a labdakihozatalt, de helyzetbe nem igazán kerültünk, igaz, a vendégek is maximum lehetőségekig jutottak csak. Bő félóra elteltével volt egy nagyon erős pár perce az Előrének, ekkor Paudits és Lukács is betalálhatott volna, de nem céloztak elég pontosan, majd Kitl ziccerét tolta fölé Lékai. A félidő hajrában mi találtunk végül a kapuba, egy szöglet után Koszó lőtt a hálóba a 43. percben (1-1).

Szünetben mindkét csapat rengeteget cserélt, Gombos Zsolt egy teljes sort, de Preisinger Sándor is csak két emberét hagyta pályán, sok fiatal kapott bizonyítási lehetőséget mindkét oldalon. Ebből mi jöttünk ki jobban, az 52. percben Pantelisz beadását Asztalos bólintotta közelről a kapuba (2-1). A folytatásban sikerült növeli is az előnyt, a 60. percben a végig aktív Pantelisz húzott befelé balról szép cselekkel, majd jobbal a léc alá lőtt (3-1). A végeredmény a 69. percben alakult ki, amikor Pantelisz indította Szalai Józsefet, támadónk ballal a hosszúba lőtt ziccerben (4-1).

A KTE HUFBAU legközelebb szombaton 10:00-kor a megye I-es Kerekegyházát fogadja újabb felkészülési meccsen.

KTE HUFBAU – Békéscsaba Előre 4-1 (1-1)

Felkészülési meccs

KTE (1. félidő): Lékai – Puskás G., Koszó, Kis, Grünvald – Vágó, Károly, Jakab – Tóth, Puskás Z., Constantinescu.

KTE (2. félidő): Mészáros - Kuchta, Asztalos, Gál, Kotroczó - Hatvani, Szalai G., Csúri - Lukács, Szalai J., Pantelisz. 

Csere: Mészáros, Lukács, Szalai G., Szalai J., Gál, Pantelisz, Asztalos, Hatvani, Kotroczó, Csúri, Kuchta.

Gól: Koszó, Asztalos, Pantelisz, Szalai J. ill. Farkas

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Ugyanazt tudom elmondani, amit a szombati mérkőzés után, ezek a találkozók nagyon hasznosak. Annyi volt a különbség, hogy most nyerni tudtunk. Ugyanúgy sort cseréltem a félidőben, sok fiatal kapott lehetőséget, olyanok is, akik még csak most kezdték el a felkészülést. Így is rúgtunk három gólt fordulás után, ami nagyon pozitív, ahogy a hozzáállás és a helyt állás is, ráadásul ez nem egy összeszokott csapat volt. A hibákat természetesen igyekszünk majd javítani. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók