A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Zsinórban harmadjára nyertünk hazai pályán!

A Merkantil Bank Liga 5. fordulójában a Csákvár volt az ellenfelünk hazai környezetben. Szabó István együttese fegyelmezett játékkal, zsinórban harmadik meccsét nyerte meg hazai pályán. 

A mérkőzés tapogatózó játékkal indult, de meddő mezőnyfölényt alakítottunk ki, ami a 12. percben lehetőséget is hozott. Lukács ment el a jobb oldalon, lapos beadásáról centikkel maradt le középben Tóth Barna. A folytatásban is többet tettünk a gólért, és a 23. percben be is találtunk, az ügyeletes gólfelelős, Lukács kaparta ki magának a labdát a csákvári térfél közepén, kapura tört, majd jobbal kilőtte a bal alsót, megszerezve nyolcadik gólját a szezonban (1-0). Öt perccel később szabadrúgásból próbálkoztunk, Rjasko célozta meg 20 méterről a jobb alsót, de Auerbach kitolta. Szünet előtt megint Lukács találhatott volna még be, de a 43. percben éles szögből leadott löketét a kapus lábbal hárította.

A második félidőben többet volt már a  Csákvárnál a labda, de ezzel a helyzettel sokáig nem sokra mentek. A 66. percben jó kontrát vezettek a vendégek, de Kalmár 10 méterről a bal alsó mellé lőtte a visszagurított labdát. A 68. percben kontráztunk, de Szuhodovszki a védőtől is szorongatva mellé pöckölte a labdát öt méterről. A 75. percben a csereként beálló Takács magasságát használta volna ki a Csákvár, de a szöglet után fejese Varga kezében halt el, majd a másik oldalon Buna beadását Szuhodovszki lőtte bele a kapusba. A mérkőzés a 83. percben dőlt el, amikor Lukács indult el a bal oldalon, jó ütemben ugratta ki Tóth Dánielt, aki aztán ballal a rövid felsőbe lőtt (2-0). Csapatunk ezzel a második helyen áll már a tabellán. 

KTE HUFBAU - Aqvital FC Csákvár 2-0 (1-0)

Kecskemét, Széktói Stadion, 1200 néző. Vezette: Móri Tamás (Csatári Tibor, Belicza Bence Péter)

KTE: Varga B. – Madarász (Buna 53.), Szabó A., Rjasko, Belényesi, Hadaró – Vágó (Marsa 70.), Nagy K., Katona (Szuhodovszki 53.) – Tóth B. (Tóth D. 70.), Lukács D. (Szalai J. 85.) Vezetőedző: Szabó István

Csákvár: Auerbach – Csirmaz, Dulló, Tányéros, Kalmár – Komáromi, Mészáros D. (Bakos 60.), Ominger (Posztobányi, a szünetben), László – Torvund (Mim 60.) – Murai (Takács 70.). Vezetőedző: Mónos Tamás

Gólszerzők: Lukács (23.), Tóth D. (83.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók