A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A hajrában gyűrtük le ősszel a Szekszárdot

Vasárnap 18:00-kor a Szekszárdi UFC lesz a KTE HUFBAU vendége, és hazai pályán természetesen most is a győzelem lesz csapatunk célja. Az őszi meccs emlékezetesre sikerült, hiszen szinte a lefújás előtti pillanatokban sikerült begyűjtenünk a három pontot.

A két csapat eddig négyszer találkozott egymással tétmérkőzésen, mindannyiszor az NBIII-ban. A 2018/2019-es idényben kétszer is döntetlen lett a végeredmény, Kecskeméten 1-1-re, Szekszárdon 0-0-ra végeztek a felek. A tavalyi csonka szezonban, csak Szekszárdon futottunk össze a sárga-feketékkel, akkor 3-1-re nyertünk, míg tavaly ősszel 2-1-es kecskeméti sikernek örülhettünk otthonukban. Az a meccs főleg Gál Szabolcsnak lehet emlékezetes, hiszen a hosszabbításban szerezte meg csapatunk győztes gólját.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók