- 
Horváth Krisztofer, klubunk második válogatott játékosa nagy élményekkel gazdagodott az utóbbi egy hétben. A csehek elleni debütálás után továbbra is nagyon motivált, az új élmények csak még több erőt adnak neki a mindennapi munkához. Játékosunk a válogatottságig vezető útról is mesélt.
– Mennyire volt hatással rád a családi háttér, hogy a futball felé terelődj?
– Igazából egyáltalán nem volt egy futball család a miénk, a nagyszüleim szerettették meg velem a játékot, mert látták, hogy állandóan labdázom kiskoromtól kezdve. Hévízen elvittek a helyi utánpótlásba, ott indult igazából minden, és elég gyorsan fel is figyeltek aztán rám Zalaegerszegen. Élveztem a játékot, szinte folyamatosan az egyel idősebbek között játszhattam, a felnőtt bemutatkozás sem váratott sokáig magára szerencsére.
– 16 évesen mutatkoztál be az NB II-ben, akkor az mennyire ért váratlanul?
– Mindig feljebb játszottam, és 15 évesen már el is kezdtem a felnőttekkel edzeni, így nem egyik pillanatról a másikra dobtak be a mélyvízbe. Akkor az elején természetesen még nem voltam kész, de sokat nem kellett várnom, hogy megkapjam a lehetőséget, 16 évesen szerencsére eljött ennek is az ideje, aminek nagyon örültem. Jó érzés volt természetesen bemutatkozni és játszani, az már csak a hab volt a tortán, hogy külföldön is felfigyeltek rám. Gyorsan érték tehát egymást az események, de arra koncentráltam, hogy minden lépésnél megálljam a helyem.
– A Spal volt az az olasz klub, mely végül kölcsön is vett Zalaegerszegről, majd végleg meg is szerzett. Mikor tudatosult benned, hogy nagy váltás előtt állsz és hogyan sikerült alkalmazkodni az olasz mindennapokhoz fiatal futballistaként?
– Természetesen egy nagy váltás volt ez számomra. Hirtelen döntést kellett meghozni ráadásul, mert bizonytalannak tűnt, mennyi játéklehetőséghez jutok a folytatásban. Jött ez a lehetőség, mely kezdetben fél évre szólt. Meg akartam próbálni, és végül kint is ragadtam. Ugyan alkalmazkodni is kellett az új körülményekhez, de tetszettek is azok, ehhez hozzátett az is, hogy egy nagyon befogadó csapatba és közegbe érkeztem meg. Sokat segített talán az is, hogy nem én voltam az egyetlen légiós a keretben.
– Olasz bajnokin, egyáltalán tétmeccsen játszani akár a Spalban, akár a Torinóban az NB II. után milyen volt?
– Végig jártam az utamat, az U17-ben mentem ki, aztán az U19-ben játszottam, utána jött a Primavera. Az utolsó félévemben edzhettem a felnőttekkel, majd leülhettem a padra és végül megkaptam a lehetőséget. Volt egy folyamatosság tehát a bemutatkozásig vezető úton, nem ért felkészületlenül a helyzet, amikor megkaptam a sanszt. Jobban izgultam persze, mint mai fejjel, de jó érzés volt ezt is átélni.
– A Torino után Szegeden indult el tulajdonképpen a folyamatos játék számodra a felnőttek között, 19 góllal és 12 gólpasszal mutatkoztál be az NB II-ben. Más típusú, fizikális liga az NB I-hez képest, de hogyan szakadhatott ki ennyire a gólzsák számodra?
– Szegeden nagyon feküdt nekem, hogy akkori edzőm hagyott egyfajta szabad szerepkörben futballozni. Feloldódtam, felszabadult voltam, ami jó hatással volt a játékomra. Debrecenben nem úgy jött ki számomra a lépés, ahogy azt szerettem volna, de Kecskeméten aztán visszataláltam arra az útra, ami fekszik számomra.
– Mit adott hozzá a kecskeméti időszak ahhoz, hogy eljuss a válogatottig?
– A klubvezetés, a szakmai stáb és Szabó István is látta bennem a lehetőséget, bizalmat szavaztak nekem azonnal, és minden követ megmozgattak, hogy megszerezzenek. Ez mindenképpen jó hatással volt a játékomra. Bennem is nagy bizonyítási vágy dolgozott, hiszen meg akartam mutatni, hogy mi van bennem. Sokat jelent számomra ez a bizalom, főleg azok után, hogy nyáron is mindent megtett azért a klub, hogy maradhassak. Ezt ebben az idényben is meg akarom hálálni, már csak azért is, mert meg szeretném tartani a helyem a válogatottban.
– Milyen volt a hangulat Telkiben, mennyire sikerült beilleszkedned a válogatottba?
– Könnyebbséget jelentett, hogy több játékost is ismertem már korábbról a válogatott keretből, amellett, hogy hárman is bekerültünk Kecskemétről. Gördülékeny volt a beilleszkedés, a légkör és a hangulat nagyon sokban hasonlít az ittenire, befogadó volt mindenki. Rövid hetünk volt erre a két mérkőzésre, így inkább a taktikai munka kapott nagyobb szerepet az edzéseken is. Aki persze kevesebbet játszott, annak más jellegű edzéseket is tartott a szakmai stáb, így nekünk is.
– Volt mód beszélgetni külön a szövetségi kapitánnyal a szerepedről, hogy miként számol veled a csehek ellen?
– Ahogy mondtam is, rövid időnk volt, az edzések mellett a videózások töltötték még ki az időnket inkább. Arról nem beszéltünk külön, hogy mekkora szerepet fog nekem szánni, meccs közben született meg a döntés. Nem utalt rá meccs előtt se, hogy be fogok állni. Örülök viszont, hogy így döntött. Nagy élmény volt telt ház előtt játszani a Puskás Arénában, ilyen kitűnő csapattársakkal, ilyen jó hangulatot varázsoló magyar szurkolótábor előtt. Ez még több motivációt ad nekem a mindennapi munkához majd, hiszen szeretnék még hasonlóan szép pillanatokat átélni válogatott mezben. Szép élményeken vagyok túl tehát a válogatottnál, de az összetartásnak vége, egy fejezet lezárult, csak előre szabad már tekintenem. Most a KTE-re koncentrálok, pénteken kupameccs vár ránk Soroksáron, legközelebb ott kell bizonyítanom, hogy később is számítson rám a kapitány. Tisztában vagyok vele, hogy sok munka vár még rám.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu
