- 
Kersák Roland Debrecenben 26 évesen debütálhatott az NB I-ben. Kapusunk hosszú utat járt be a bemutatkozásig, mely nem mindig volt kikövezve. Sokat jelentett neki, hogy családja a helyszínen volt, de az is, hogy éppen Megyeri Balázs gratulált neki a mérkőzés után, aki komoly hatással volt rá gyerekként. Porté kapusunkról.
– Feltételezem, visszanézted már a mérkőzést, illetve a friss élmények is leülepedtek. Hogyan tekintesz vissza a bemutatkozásra?
– Óriási élmény még mindig, jó volt nagyon a kapuban állni. Ahogy a meccs után is mondtam, megnyugtató volt a szurkolóink előtt kezdeni, de a második félidőre sem panaszkodhatom, hiszen egy jó atmoszféra és hangulat töltötte ki a Nagyerdei Stadiont. A pálya tökéletes, tényleg NB I-es volt a körítés, ez egy futballistának nagy élmény, így pláne. Ami a meccset illeti, a legnehezebb dolgom Dzsudzsák Balázs megpattanó lövésénél volt, csak akkor láttam meg a labdát, amikor „Pálesz” fején megcsúszott, de így a közelembe érkezett, ki tudtam valahogy tornázni. Volt azért drukk eleinte, elszórtam pár kirúgást, de ezt elnézték azért nekem.
– Megyeri Balázs a meccs hőse lett bravúrjaival a másik kapuban, de a végén odament hozzád, gratulált a bemutatkozásodhoz. Egy rutinos, külföldi és válogatott karriert is maga mögött tudó kollégától alighanem jól is estek ezek a szavak. Jól sejtem?
– Ráadásul különleges személy is nekem Megyeri Balázs a pályafutásomban, ő ezt még nem is tudhatja, mennyire. Megmondom őszintén, keresni is fogom majd még, hogy mezt cseréljünk. Életem első kapuskesztyűje, amit gyerekként felnőtt kapustól kaptam, az övé volt. Még labdaszedő voltam az Üllői úton, amikor nagyon fiatalon már védett a Fradiban. Kértem másoktól is korábban, de ő volt az első, aki odaadta. Egy gyerekben ez nagyon maradandó és mély nyomokat hagy, nagyon sokat jelentett, hogy gratulált a meccs után. Én is csak ezt tudtam tenni, mert ő lett a meccs embere, ez nekem akkor sem volt kérdés. A Debrecen tulajdonképpen neki köszönhette a sikert, mert fogott két ziccert, nehéz lövéseket. Azt azért sajnálom, hogy pont most jött ki neki ennyire a lépés, de tényleg csak gratulálni tudok én is neki.
– Szóba hoztad a Ferencvárost, ami nem véletlen, hiszen ott indult a pályafutásod gyerekként. Miért pont oda vezetett az első utad?
– Tudni kell, hogy apu nagyon nagy Fradi szurkoló volt, az élete volt a klub tulajdonképpen. A baráti köre, az ő közege a Fradiról szólt. Én már akkor kint voltam vele meccsen, amikor még fel sem fogtam abból semmit, oda lettem szoktatva az Üllői útra, ott nőttem fel a B középben. Sok barátjával a mai napig jóban vagyok, a keresztapám is ismert alakja volt a lelátónak. Ebből adódik, hogy 5 éves koromtól ott voltam. Olyan 8-10 éves lehettem, amikor asztmás lettem, így lettem végül csatárból kapus. Az asztmát kinőttem, de jól ment a kapuban, így ott is ragadtam. Lépkedtem felfelé aztán szépen korosztályonként, de volt egy másfél éves kitérőm a III. Kerületben, ami azért kellett, mert kicsit beleszürkültem az edzők szerint abba, hogy már nagyon a mindennapok része lett nálam a Ferencváros. 12-13 évesen a padra kerültem, ami nem jó dolog, de a Kerületben védtem végig, félévente jelentkeztem is a Fradinál, hogy készen állok-e már. Végül másfél után vissza is térhettem, ez volt végig a célom.
– Hogyan indult a felnőtt pályafutásod?
– Talán 17-18 éves lehettem, amikor Soroksáron megsérült Holczer Ádám, akkor keresett meg Szűcs Mihály, hogy szükségük lenne egy fiatal kapusra, rám gondoltak. Óriási megtiszteltetés volt, hogy az NB II-ből egy Ferencváros legenda hívott, így nem is volt ez kérdés számomra. „Holczi” végül vállalta, így nem jutottam szóhoz, de nem is álltam még készen rá. Sokat fejlődtem fél év alatt, belecsöppentem a felnőtt fociba. Nagyon pozitív közeg volt Soroksáron, a kapusok közt is, Nagy Gabi erre nagy hangsúlyt fektetett. Olyan kapcsolat volt köztünk, hogy soha nem éreztem azt, hogy én csak egy kis „hülye gyerek” lennék Holczer Ádám és Bartos Attila mellett. Az már más kérdés, hogy „kétérintőzésben” elnyerték a fele pénzemet. Ott lettem egy kicsit technikásabb, de komoly tanulópénzt kellett érte fizetnem. Mindig kávéban játszottunk, 100 forintokban. Soroksáron akkor kellett egy olyan kapus, akit másodikként be tudnak tenni fél év után, de az hamar tisztázódott bennem, hogy ez nem én leszek. Kunsági Rolandot vitték akkor oda, én pedig mentem vissza a Fradi U19-be. Utánpótlás után még maradtam az NB III-ban, Végh Zoli és Kakas Laci bá’ ragaszkodtak hozzám, ami egy megelőlegezett bizalom is volt.
– A Ferencvárostól 2017 telén távoztál végleg, de aztán visszatértél még Soroksárra is az NB II-be. Hogyan jött ez az esély?
– 20 évesen már otthon is olyan helyzet állt elő, hogy úgy éreztem történnie kell valaminek, pénzt kell keresnem, így döntési helyzet elé állított az élet. Szerettem volna a Fradinál maradni, de úgy látták a klubnál akkor, hogy nem lesz belőlem NB I-es kapus, így ebben nem tudtak segíteni hosszabb távon, fél év után Salgótarjánba igazoltam ezután. A ferencvárosi évek kapcsán azért mindenképpen meg kell említenem Deszatnik Peti nevét, akitől rengeteg bizalmat kaptam 18 évesen, de utána a Dukon Béla, Szentandrási Zsolt párosnak is sokat köszönhetek. Utóbbi mindig mondta is, hogy szeretne majd ott lenni egyszer az első NB I-es meccsemen, mert bennem és Zsivóczky Petiben látta ezt. Sokszor eszembe is jutnak ezek a szavak, erőt is tudok belőle meríteni. Salgótarjánban megvolt már a kezdő kapus, esélyem nem sok volt, pár meccset kaptam. Nyáron keresett meg aztán Végh Zoli, hogy stábként átkerülnek Lipcsei Petiékkel Soroksárra, szívesen látnának. Ez megint egy olyan szituáció volt, amire azonnal igent mondtam és megköszöntem a lehetőséget. Fiatalnak számítottam akkor az NB II-ben, s noha volt lemaradásom a salgótarjáni félév után, de ott belekerültem egy NB II-es munkába Zolival. Kovács Dani volt akkor a kezdő kapus, aki kiemelkedett, mögötte Steer Bence és én jöttem a sorban. Edzettem, dolgoztam, igyekeztem minél jobb szintre felhozni magam, abban is bíztam, hogy a fiatalszabály miatt lehetőséget is kaphatok akár. Az utolsó két őszi fordulót meg is kaptam a Vác és a Szolnok ellen, mindkettő győztes meccs volt, jó visszajelzésekkel, így nagyon vártam a tavaszt.
– Mi törte meg ezt a lendületet Soroksáron?
– A téli felkészülés közben sajnos kiugrott a vállam, ami elhúzódó felépüléssel járt. Nyolc hónap után újra fel kellett építenem magam, a következő bajnokság közben kerültem az RKSK-hoz, ahonnan aztán utána Dabasra mentem. Erős Károly volt a vezetőedző akkor még, Fehér Ádámot, illetve Kerekes Barnát még korábbról ismertem a Fradiból.
– Ott sem kezdő kapusként érkeztél, de gyorsan az lettél, s mint később kiderült, a későbbiekre nézve is meghatározó volt ez a váltás a karrieredben.
– Dabason ugyan már megvolt a kapus, de bíztam Karcsiban és a stábban, jó döntés is volt odamenni. A 7. fordulóban már én védtem, onnantól nem is kerültem ki a kapuból, aztán szezon közben érkezett Szabó István. Nem tudtam mire számítsak, de tényleg kellemes csalódás volt, az elejétől kezdve megtaláltuk a közös hangot, szimpatikus volt neki az, amit a pályán és azon kívül is képviselek. Jó kapcsolat alakult ki közöttünk. A koronavírus idején lettünk harmadikak aztán végül a bajnokságban, akkor jutott fel a Kecskemét. Nagyon egyben volt akkor a közösség, tényleg csak a kecskemétihez tudom hasonlítani. Ehhez társult a szakma Pista bá’ személyében. Nem voltak nagy nevek, egyénileg nem is hiszem, hogy a miénk volt a legjobb keret, de működött a dolog.
– Ekkor tért vissza Szabó István Kecskemétre, majd jöttél vele te is. Mikor tudtad meg, hogy számít rád az NB II-ben?
– Pár nap eltelt a telefonig, de felhívott és elmondta, hogy számítana rám. Egyből igent mondtam, mert az osztályváltás nagyon nehéz dolog, pláne kapusként. Örültem, egyből jöttem és alá is írtam azonnal.
– Sokat adott neked is azonnal a váltás, hiszen rögtön feljutottál a csapattal, 6 mérkőzésen és a kupában is te védtél. Hogyan tekintesz a kecskeméti közel három évre most, hogy az NB I-ben is bemutatkoztál?
– 16 új játékossal indult az a szezon, félő volt, hogy mi lesz belőle, de az is egy család lett. Az első fordulóban kikaptunk, de a másodikban 5-2-re megvertük a Soroksárt. Azt a sikert alaposan megünnepeltük, ebben az én kezem is benne volt, de már akkor lehetett érezni, hogy végezhetünk mi akárhol, az egy nagyon jó közösség és család lett. A bajnokság végén a vezetőség és a mester is szerette volna, hogy maradjak, ez sem volt kérdés számomra. Régi álmom volt, hogy akárcsak keretben legyek az NB I-ben, ott lehessek a tűz közelében, ott ülhessek csak a padon legalább akár egy Groupama Arénában. Akkor érkezett Varga Ádám is, Varga Bence szenzációsan védett, így azért éreznem kellett, hogy kettejük között dől el abban az idényben a verseny. Meccsben voltam azért az NB III-ban, 19-szer védtem, dolgozni kellett. Kakas Laci bácsi mondta annak idején, hogy ez a száraz kenyér időszaka, hogy abból egyszer majd vajas kalács legyen. Ez eszembe is jutott a Debrecen meccs előtt, és azt reggeliztem direkt. Nyártól Ádi visszatért a Fradiba, jött Fadgyas Tamás, kialakult egy új versenyhelyzet Trepák Attila irányításával. Jól ment edzéseken és edzőmeccseken, így elértem azt, hogy második legyek. Várni kell, az élet mindig megadja a lehetőséget, ha megvan a munka is, olyat sose kívántam, hogy Bencével bármi történjen, én nem az a típus vagyok. Végül a 28. fordulóig várni kellett, de eljött az időm.
– A családod is ott volt a kecskeméti szurkolók között, milyen érzés volt előttük bemutatkozni?
– Ezt még most is megkönnyezem, hiszen sajnos apukám már nem lehetett ott. Ez egy nagy fájdalom, de neki is bizonyítani akartam. Úgy tudtam egyébként, hogy nem tudnak eljönni, anyukámnak dolgoznia kellett volna, nővérem kisfia pedig kicsi még, így nem akartam kitenni őket egy nagy utazásnak. Nem érintett egyébként rosszul, hogy nem jönnek, mert egyébként mindig ott vannak mellettem. Nagyon megörültem így nekik, jó érzés volt hozzájuk kimenni utána, meg is könnyeztem persze.
– A bemutatkozás kapcsán a rögös út, vagy éppen a nehézségek mennyire elevenedtek fel benned?
– Előtte nem nagyon, kapusként egyszerűen nem fér bele, hogy az ember fejében cikázzanak a gondolatok. Egy mérkőzésen az is előfordulhat, hogy a 90. percben kell egyet védeni és azzal lehet meccset nyerni, nem jó ezért fejben elkalandozni, csak a focira szabad koncentrálni és a meccsre végig. Utána inkább felszabadultságot éreztem, hogy megléptem ezt a lépcsőt, ami szerencsére jól is sikerült. A társaktól, a stábtól és a vezetőségtől is jöttek a pozitív visszajelzések, amire mindig vágyik azért az ember, pláne ha kevesebbet játszik. Inkább akkor öntenek el jobban az érzelmek, ha apu eszembe jut, de amúgy nem határozza meg a mindennapjaimat a múlt.
– Viccesen mondhatnánk, hogy a nehezén túl is vagy, de hogyan tovább?
– Az biztos, hogy a mindennapi munka szempontjából ez egy jó lökés. Szeretném Bence és a stáb dolgát is megnehezíteni jó értelemben véve, hogy kivel kezdődjön a csapat összeállítása. Öt meccs van még vissza, szeretnék minél többet kapni, egyel sem lennék elégedetlen, de persze minél több, annál jobb. Megízlelve a lehetőség ízét, természetes, hogy az ember mindig többre vágyik. Ez a cél, szeretnék minél többet bizonyítani mindenkinek a klubnál, természetesen Szabó Istvánnak is, hiszen amikor NB III-ból idehozott, az már egy megelőlegezett bizalom volt. NB II-ben is be mert rakni, most NB I-ben, a mi kapcsolatunk különleges, hiszen sokat kaptam tőle ebben a pár évben.
Névjegy: Kersák Roland
Poszt: Kapus
Születési idő: 1997.07.31. (26 éves), Budapest
Klubjai: FTC (2006-2011, 2012-2017), III Kerület (2011-2012), Honvéd (2012), Soroksár (2015-2016, 2017-2019), Salgótarján (2017), RKSK (2019), Dabas (2019-2021), Kecskeméti TE (2021-)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu
