- 
Sorozatunk első részében Tóth Barnát mutattuk be korábban a futballpályán kívül is, most saját nevelésű védőnkkel, Szalai Gáborral beszélgettünk. Védőnk elmondta, családi hagyaték a futball számára, álma pedig az, hogy lila-fehérben mutatkozzon be az NBI-ben.
Szalai Gábor ahogy labdába rúgott, gyakorlatilag azonnal a KTE játékosa lett gyerekként. Édesapja, Szalai Sándor is kitűnő futballista volt, így a labda mindig ott volt körülötte. Jó szívvel emlékszik vissza az utánpótlásban eltöltött évekre is, sok szívéhez közel álló edző egyengette útját.
– Nem volt kényszer a foci, de sok választásom nagyon nem volt, mivel apa is futballista volt, a labda mindig ott volt mellettem. Még járni se tudtam, amikor már rúgtam, ilyenkor apa mindig fogta a kezem én meg lőttem. Amint elkezdtem tulajdonképpen járni, már be is írattak a KTE-hez, az első edzőm „Csimbi” bá’ (Barta Zsolt – a szerk.) volt még. Utána Karakas Ferenc csapatában is szerepeltem, majd jött Bende Józsi bácsi, a kiválasztót követően aztán hat évig Csima Gyula volt az edzőm.
Korán felvette a KTE mezt
Kedvenc külföldi csapata nem volt, kedvenc játékosa viszont igen. Hiába lett végül védő, Cristiano Ronaldo játéka mindig közel állt hozzá. Ugyan Bayern mezt is kapott kisgyerekként, ez a fajta kötődés végül sosem alakult ki.
– Nem igazán tudom a Bayern mez történetét, nem is nagyon kérdeztem, de nem lettem szurkolójuk, ez biztos. Alighanem apa járt kint Németországban, onnan hozhatta ajándékba. Őszintén szólva külföldi csapathoz komolyabb kötődésem nem alakult ki kiskoromban. Cristiano Ronaldo játéka viszont a kezdetektől megfogott, így természetesen a Manchester United, majd később a Real Madrid meccseit is szívesen néztem miatta.
Apa és fia
A foci mellett akár több irányba is mehetett volna, mai napig lelkes F1 néző, sőt, kisgyerekként még pilóta is szívesen lett volna. Maradt azonban a futball, ami aligha bizonyult rossz döntésnek.
– A foci volt az első, de ezek közül a foglalkozások közül akár bármi lehetett volna. Nagyon szerettem volna pilóta lenni például, de végül nem így alakult, az élet ezt kicsit akkor adta vissza, amikor sokat kellett repülnöm Anglia és Magyarország között. A Forma-1-et is a mai napig szeretem, folyamatosan követem a versenyeket. Szabadidőmben szeretek gokartozni is, amikor össze tudjuk szervezni. Zenész talán nem akartam lenni, de fontos szerepet tölt be az életemben, szívesen járok szórakozni is.
Pilóta, autóversenyző, zenész? Végül egyik sem
Magyarországon csak a KTE mezét viselte játékosunk, azonban 17 évesen egy komoly döntést hozott meg családjával: Angliában próbálta ki magát, ahol egy bentlakásos, akadémiai rendszerű intézményben tanult és futballozott. A focin volt a hangsúly, és az angol közegben sok olyan új impulzus érte, amit később kamatoztatni tudott.
– Több szempontot vettünk figyelembe a családdal, amikor Anglia mellett döntöttünk, illetve egyáltalán amellett, hogy külföld felé vegyem az irányt. A nyelvtanulás mindenképpen ilyen volt, míg az oktatás és a futball nagyjából hasonló súllyal bírt, ennek megfelelően kerestük a lehetőséget. Az biztos, hogyha nem láttam volna perspektívát kint a fociban, akkor nem megyek. Akkor úgy éreztem, hogy kell egy kis váltás, úgy impulzus, bele akartam vágni valami újba. Jót tett ez az időszak a fejlődésemnek minden szempontból. A Brooke House College Leicester mellett tíz kilométerrel található egy kisebb városban, ez egy bentlakásos intézmény. Egy iskolát kell elképzelni, mely akadémiai rendszerben működik, elég jól megszervezve. Rengeteg a külföldi diák, abszolút nemzetközi intézmény, angolok alig voltak például. Akadtak olyanok, akik kizárólag tanultak, illetve olyanok is, aki a foci mellett csinálták ezt. A rendszer az itthonihoz hasonló, suli mellett és után jöttek az edzések, azzal a különbséggel, hogy a hangsúly azon volt, hogy minél több mérkőzést játszhassunk. Az ottani filozófia az, hogy folyamatosan heti kettő, akár három meccs várt ránk. Nem a klasszikus angol stílust kellett megszokni, mivel ahogy mondtam is, kevés angol játszott nálunk. Próbáltunk játszani, ami feküdt nekem, de a fizikális oldalon természetesen sokat kellett dolgoznom a nyelv elsajátítása mellett. Két-három hónap alatt beilleszkedtem, de mindent megtettek azért, hogy ez gyorsan menjen, gyorsan befogadtak. Jó lépés volt ez a felnőtt futball irányába, de azért kellett tenni még érte, hogy meg is találjam a helyem.
Angliában sokat fejlődött
A család számára nem volt feltétlen könnyű a váltás, hiszen nincs olyan mérkőzés, amire ne kísérnék el akár az ország másik végébe is szülei a mai napig. Sokat köszönhet a nyugodt és támogató háttérnek, nem mellesleg a kispályás derbiket nem nagyon pótolta semmi sem Angliában.
– Abban biztos vagyok, hogy nehéz időszak volt számukra, amikor nem voltam itthon, mert nem nagyon hagyták ki egyetlen meccsemet sem gyerekkorom óta. Tudták viszont, hogy Angliában is jó helyen vagyok, fejlődni fogok. Nem lehetett könnyű, hogy 17 évesen kimegyek, de mindig és mindent megadtak. Nekem főleg a kispályás meccsek hiányoztak apával, mert 15 éves koromtól kezdve a Töpszli nevű kis csapatukkal fociztam én is. Ez nagyon jó alapot és tapasztalatot adott a későbbiekre is, amikor belecsöppentem a felnőtt fociba. A családom nélkül biztosan nem tartanék itt, mert ha van egy nehezebb nap, egy nehezebb meccs, akkor is mindig ott vannak mellettem, ahogy a barátnőm is, akivel már évek óta együtt vagyunk.
A család
Angliában természetesen rengeteg nagy sztárt nézhetett meg testközelből, sőt, egy nigériai legendával még együtt is pályára léphetett. Bár igazi rangadókra is eljutott, szívéhez mégis egy negyedosztályú mérkőzés hangulata áll a legközelebb.
– Sok élmény ért természetesen, ezek közül azt emeltem ki, amikor Jay-Jay Okochával játszhattam egy meccset. A fia is a suliba járt, kicsivel fiatalabb volt, de jóban voltunk. Szezon végén szerveztek meg egy kis örömfocit, amikor a stábtagok is beszálltak, eljött ő is erre, és végül egy kicsit be is állt. Sok helyre eljutottam meccsre is, így Leicesterbe, de kétszer a Wembley-be is. Nem volt szerencsém, a történelem során először fordult elő, hogy az angol válogatott egymás után kétszer 0-0-os döntetlenre végezzen otthon… A brazilokkal és a németekkel találkoztak barátságos meccsen, tehát azért így is élmény ez. West Ham meccsre is eljutottam az olimpiai stadionba, ahol 60 ezer ember jött össze. Mégis, az egyik legmeglepőbb élmény egy negyedosztályú bajnoki volt, mert 6-7 ezer ember szurkolt a 15. és a 18. találkozóján is. Jó volt látni, hogy mennyire családi program a foci.
Jay-Jay Okocha oldalán
A hazatérést nem feltétlen tervezte, és bár kereste a lehetőségeket, végül azt újra lila-fehérben találta meg. A még mindig csak 21 esztendős védő 2019 nyarán tért vissza Kecskemétre, és az NBIII-ban kezdhette meg felnőtt pályafutását. Azóta folyamatosan fejlődik, és az NBII-ben már 8 gólt jegyez ebben a szezonban posztja ellenére is.
– Őszintén szólva szerettem volna kint maradni, de a próbajátékom nem úgy sült el, ahogy szerettem volna. A hazatérés mellett döntöttem ezután, próbálkoztam több helyen NBII-ben is, pár érdekes történetet erről is tudnék mesélni. Előfordult, hogy egy csapathoz meccs előtti edzésre érkeztem meg egy hosszabb vonatozás után, és ott közölték velem, hogy jöjjek vissza pár nap múlva… Kecskeméten akkor már tudták, hogy itthon vagyok, fel is hívtak, hogy számítanának rám a felnőtt csapatnál, akkor még az NBIII-ban. Jó lehetőség volt ez arra, hogy felépítsem magam. Szerintem jól döntöttem akkor, lépésről lépésre haladok előre. Egész hazai pályafutásomat KTE-nél töltöttem, számomra a nagy álom már labdaszedő srácként is az volt, hogy egyszer itt futballozzak.
Debütálás a KTE felnőtt csapatában
Több olyan korábbi csapattársa is van az utánpótlásból, akikkel együtt nőtt fel, ezáltal nagyon erős kötelékek alakultak ki. Sokakkal tartja a kapcsolatot, de elsősorban a Vasasban futballozó Terbe Botonddal, illetve a Szentlőrincen játszó Török Lászlóval.
– Terbe Botit tekintem egyik legjobb barátomnak, napi szinten tartjuk a kapcsolatot gyakorlatilag, de Török Lacikát is mondhatom. Sokakkal megmaradt a jó kapcsolat, de ők ketten tényleg a mai napig a szűk baráti körömben vannak. Ugyan ők most egy kicsit távolabb kerültek Kecskeméttől, de ki tudja, mit hoz még a jövő.
Barátokkal
Gabi számára sokat jelent Kecskemét és a KTE, gyakorlatilag egész pályafutását Kecskeméten töltötte. Az álma akár már idén megvalósulhat, hiszen a csapattal nagyon közel állnak ahhoz, hogy ezt megvalósítsák.
– A legnagyobb vágyam az, hogy egyszer KTE színekben mutatkozhassak be az NBI-ben. Ahogy mondtam, régen még labdát szedtem a Széktóiban, és mindig arról álmodoztam, hogy egyszer majd eljutok idáig. Megvannak természetesen a személyes céljaim, minden nap azért próbálok tenni, hogy ezeket megvalósítsam.
Már 8 gólnál tart
Szerző: KTE/kecskemetite.hu
