- 
Új sorozatunkban mindig egy játékosunkat fogjuk képek segítségével bemutatni drukkereinknek, így a futball mellett természetesen az élet más területein is megismerhetjük majd csapatunk legjobbjait. Elsőként Tóth Barna mesél magáról.
Az apai hatás
– A foci alapvetően már a születésemnél ott volt, mert apukám is labdarúgó volt, Vácon focizott az NBII-ben. Ameddig csak tudott rúgta is a labdát, most is lemegy egy-egy alkalommal kispályázni. Ő is klasszikus erőcsatár volt, így amikor negyedik gyerekként, első fiúként megszülettem, nem is volt kérdés, hogy a labda ott legyen körülöttem. Akkor már csak megyei szinten játszott, de mindig mentem vele a pályára és az öltőzbe, ebben a közegben nőttem fel.
Az első mez
– Most is Real szurkoló vagyok, ezzel a mezzel indult tulajdonképpen. Négy éves voltam, amikor a szüleim Spanyolországban jártak, nekem egy Real, unokatestvéremnek egy Barca mezt hoztak. Apu figyelt rá, hogy Raúl mezt kapjak, hiszen csatár szerettem volna lenni. Ő is lett a kedvenc játékosom, a Real lett a kedvenc csapatom, ezzel az első mezzel ez el is dőlt.
A kezdetek Gödöllőn
– Apu hagyta, hogy én tapasztaljak. Gödöllőn indított el, a háttérben mindig ott volt, a meccs után át is beszéltük a dolgokat. Ettől függetlenül sose szólt bele semmibe, a legfontosabb tanácsa pont az volt, hogy mindig az edző szava a döntő. Kicsiként mindig hittem, hogy a futball lehet a jövő számomra. 15-16 éves lehettem, amikor az UTE-nál jött egy kisebb törés, nagyon sokat nőttem, ami a mozgáskoordinációmra is hatással volt. Akkor Mundi Viktor és Szabó György nem hagyták, hogy abbahagyjam, noha nem is ők voltak az edzőim, csak fentről figyeltek úgymond. Olyan feltételeket teremtettek, hogy ne tudjak amatőrbe visszaigazolni Gödöllőre, és ez utólag ki is fizetődött. Egy év alatt utolértem magam, onnantól elkezdhettem megint lépkedni.
Honvéd, U21-es válogatott és Vác
– A Honvéd az utánpótlás és a felnőtt futball közötti lépcsőfokot képviseli nálam, mert az U21-es bajnokság utolsó félévében mentem át Kispestre, ebben nagy szerepe volt a már említett két edzőnek, akik akkor Kispesten dolgoztak már, ők hívtak. Újpesten akkor nem számoltak velem, a Honvédnál viszont láttak bennem potenciált. Ott kaptam meg az első profi szerződésemet, ott mutatkoztam be az NBIII-as csapatban a felnőtt futballban. A nagyok közt sajnos ez nem adatott meg, de utána Vácon és Siófokon is szerepelhettem még kölcsönben.
Szép emlékek
– A Gödöllővel nyertünk egy németországi tornát piciként, Újpesten U21-es kiemelt bajnokságban gólkirály és ezüstérmes lettem. Monoron bajnokságot nyertünk veretlenül, az nagyon emlkezetes siker. Az NBII nekem jól sikerült utána 14 góllal, de a csapatnak annyira már nem sajnos. A szombathelyi időszakra, a szurkolókra és a közegre nagyon szívesen emlékszem vissza, jól éreztem magam, szerencsére gólokat is tudtam lőni. Ezt találtam meg újra egy ajkai kitérővel Kecskeméten.
Foci vagy suli?
– Mindig dilemma volt számomra, hogy foci vagy iskola. A focinál jobb munka nincs, de ez nem egy fix dolog, tele van kérdőjellel. Főleg még utánpótlás szinten, amikor nem tudja az ember, hogy eljut-e oda, ahova szeretne. Azt nem mondom, hogy kitűnő tanuló voltam, de ami számomra fontos volt, arra mindig nagyon odafigyeltem, ez nálam a matekot és a fizikát jelentette. Tudtam, hogy ebbe az irányba szeretnék menni, így minden szabad energiámat erre fordítottam. Családi szinten ugyan ez sosem volt kimondva, de azért egy minimális elvárás is volt a továbbtanulás kapcsán, mert mindenki felsőoktatásban végzett. Én gépészmérnöknek készültem kicsiként. Azt tudni kell, hogy mindig izgultam, hogy a foci és a tanulás menni fog-e együtt. Általánosban ment, de utána erős gimnáziumba kerültem, tartottam tőle, hogy emiatt mégse. Megpróbáltam, sikerült. Az érettségihez érve azért felmértem, hogy a gépészmérnöki vonal a műszaki egyetemen elég komoly fanatizmust, rengeteg időt igényel, ami mellett nem fér bele egy focista karrier. Szerencsére a közgazdaságtan is megmozgatott már akkor, így választottam a műszaki-menedzser szakot. Jó döntésnek bizonyult, mert tökéletesen ötvözte az érdeklődési köreimet, pont azt tanultam, ami érdekelt. Oda is úgy mentem, hogy most már biztos nem fog együtt menni a két dolog, de megint kiderült, hogy igen. Lehet együtt csinálni. Nyilván egy kicsit több félév kellett, hogy befejezzem, de akkor már profiként fociztam. Nappalis voltam ráadásul, de szerencsére a csapataimtól, edzőimtől is csak támogatást kaptam, ha véletlen egy vizsga edzéssel ütközött, el is engedtek.
– Legszívesebben a családdal és barátokkal töltöm a szabadidőmet. Kevés olyan van, amikor utazhatunk és kirándulhatunk például, ezeket szeretem maximálisan kihasználni. Szerencsére a családra és a barátokra is számíthatok ebben, találok társakat. Kiskoromtól kezdve a síelés volt az egyik szenvedélyem, de ezt a sérülésveszély miatt elengedtem a foci mellett. Nem vagyok extrém túrázó, de szeretek szép helyekre eljutni egy-egy napra, a biciklizés is meghatározó ebben. A Balatont kisoromtól kezdve minden évben körbe szoktuk tekerni, ez egy fix program. Ebből alakult ki a gimis baráti társaságunk is, velük ha a tekerés azóta ki is kopott, a barátság megmaradt. A hajózás egy új hobbim, amit az ajkai igazolásmnak köszönhetek a tavalyi évből. Régóta tervezgettem, de így, hogy ott laktam, úgy döntöttem megcsinálom a vitorlás jogosítványt. Nagyon megtetszett, reményeim szerint nyáron sok lehetőségem lesz kint lenni a vízen.
– Ez a szűk baráti társaságom, a fiú csapat gimnáziumi osztályból nőtt ki. Azóta is nagyon szoros, amikor van lehetőségünk, közösen is töltjük a szabadidőnket. Egyik stabil programunk a húsvét Gödöllőn, ahol hagyományos formában, jó sok szódával körbe járjuk az iskolai társasághoz közel álló lányokat. A másik kihagyhatatlan közös program a karácsonyi buli a nagyobb gimis társasággal, ami már több mint tíz évre nyúlik vissza. Amióta felkerültünk egyetemre, azóta a srácokkal egy szűkebb vacsorát is tartunk. Örülök neki, hogy ez egy összetartó csapat, nehezen tudom most elképzelni, hogy valaha ezek a programok megszakadnának.
– Négyen vagyunk testvérek, de van három unokatestvérünk is, ezen a képen nagypapánkkal vagyunk. Három nővérem, két unokabátyám és egy unokanővérem van. Ugyanabban a társasházban nőttünk fel, így gyakorlatilag olyan, mintha édes testvérek lennénk. Mára mindenkinek családja, gyereke van, illetve a legfiatalabb unokatesómnál jön majd a baba, én vagyok még lemaradva. Különleges dolog ekkora családban felnőni, ahol ilyen szoros kötelékek alakultak ki. A párommal lassan négy éve találtunk egymásra, most végzett pszichológusként, az élet úgy hozta, hogy velem is tudott tartani Kecskemétre.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu
