A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Pályi Nagy Zsolt: Alázatosan dolgoznak a játékosok

Egy csapat mögött mindig szükség van egy jól működő stábra is ahhoz, hogy a pályán a maximumot tudják kihozni magukból a játékosok. A felkészülés alatt is hatványozottan fontos, hogy mindenki beletegye ebbe a maga munkáját, így a háttérstáb tagjait is megkérdezzük majd arról, miként zajlanak számukra a mindennapok. Elsőként Pályi Nagy Zsoltot, a KTE HUFBAU és a KTE LA erőnléti edzőjét szólítottuk meg. 

Egy felkészülés során a szükséges erőállapot megszerzése kiemelten fontos, így a te feladatköröd mindenképpen nagy téttel bír. Miből áll a konkrét munkaköröd a felnőtt csapatnál?

A vezetőedző által meghatározott terv szerint végzem a munkámat, ebben tisztán le vannak fektetve a feladataim. A bemelegítéseket, a délelőtti erőfejlesztéseket én vezetem le, de a prevenció, a sérülések megelőzése is egy fontos terület a munkámban. A meccseken és az edzéseken is folyamatosan monitorozzuk a játékosokat, ezek felügyelete és értékelése is az én feladatom. Vizsgáljuk például a megtett futótávokat, illetve azon belül azt is, hogy egyes sebességi zónákban mennyi időt töltöttek el a játékosok. A cél az, hogy egy objektív képet kapjunk a heti terhelésről és a napi munkáról is, erről beszélünk például akkor, amikor a GPS rendszert említjük. Voltak és lesznek is még erőnléti felmérések a felkészülés során, ebből tudjuk lemérni azt, hogy hol tartunk és mennyit fejlődtek a játékosaink.

Gombos Zsolt mekkora hangsúlyt fektet erre a területre?

Szerencsés helyzetben vagyok, mert az erőnléti részt nagyon fontosnak tartja, ahogy azt már az elején le is szögezte. Tényleg megvalósul az a terhelés, amit előzetesen elképzeltünk, illetve amit egy erőnléti edző is elképzel. Ez nagyon jó, mert tiszták a szerepek, mindenkinek megvan a helye a rendszerben. Fontosnak tartom, hogy erőnlétileg jól felkészült játékosállományunk legyen, de még fontosabb, hogy sok góllal és élvezetes játékkal örvendeztessék meg a szurkolókat!

Milyen konkrét végcélt határoztatok meg? Lehet egyáltalán konkretizálni ezt egyszerűen?

Ez a munka inkább egy építkezésre hasonlít, nekünk a játékosokat kell megfelelően felépíteni. Nehéz ezt leegyszerűsíteni, de a lényeg tulajdonképpen az, hogy a meccseken legyen egy megfelelő erőnléti állapota a csapatnak. Fontos cél emellett, hogy úgy érjük el a kívánt állapotot, hogy ne legyenek nem kontakt sérülések, például izomszakadások. Lekopogom, ilyen még nem történt, remélem nem is fog. Ehhez kell persze az is, hogy van egy jól működő stáb, azon belül az egészségügyi részleg „Hubival” (Huber Bálint masszőr – a szerk.), aki masszőrként ebben nagyon fontos szereplő. Az nagyon ritka, hogy NBIII-ban vitamint kapnak például a játékosok, de kitűnő infrastruktúra  is rendelkezésre áll, hiszen van szauna, jeges kád, meleg vizes fürdő, tehát minden adott ahhoz, hogy a sérüléseket megelőzzük.

Azért legyünk őszinték, a téli felkészülés, főleg annak az alapozó része nem a legkellemesebb része a focinak. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy ezt a munkát lehet később pontokra váltani. Miként állnak bele ebbe a játékosok?

Csak pozitívan nyilatkozhatok, nagyon alázatosan csinálják a munkát a srácok, a plusz feladatokat is elvégzik, mert tisztában vannak vele, hogy ez az ő érdekük. Úgy látom, hogy megértették mit szeretne elérni a KTE, ebben abszolút partnerek. Törekszünk rá, hogy az edzések jó hangulatban teljenek, de az objektív terhelést  segítő, száraz futások is megvannak. Szeret dolgozni a csapat, így én is jó helyzetben vagyok.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók