Urbán Pál már öt éve stabil tagja a csapatnak

Védőnk 2015-ben talán a legelső igazolása volt az újjáépülni készülő keretnek, egy nagyon nehéz szituációban tért haza Kecskemétre. Egy megszűnő NBI-es klub romjain kellett elkezdeni az építkezést, az akkor teljesen amatőr státuszban szereplő KLC megye I-es csapatára építve, de azóta is gyakorlatilag ritka alkalom, hogy "Paja" nélkül fusson ki a pályára, az immáron NBIII-ban szereplő csapatunk.

Ezer szállal kötődsz a klubhoz, hiszen a KTE utánpótlásában kezdtél el futballozni, majd itt mutatkozhattál be az NBI-ben is. Milyen emlékeid vannak a fiatalkori évekről?

Gyakorlatilag itt kezdtem el futballozni, itt is jártam végig az összes korosztályos csapatot, aztán az U19 után jött az NBIII., hiszen akkor jutott fel a KTE, majd indított tartalékcsapatot. Pont akkor öregedtem ki az utánpótlásból, ez egy nagyon jó lehetőség volt, hogy egy magasabb szinten is meg tudjam mérettetni magam. Jól is sikerült az a szezon, hiszen bronzérmesek lettünk. Utána felkerültem szépen az NBI-es kerethez is, részese lehettem a kupagyőzelemnek, bemutatkozhattam NBI-ben is, úgyhogy nyugodtan mondhatom, itt lettem kész labdarúgó.

A bemutatkozás, illetve az első NBI-es meccs mennyire maradt meg számodra?

Abszolút megvan, a Siófokkal játszottunk hazai pályán. Jó kis meccs volt, akkor többen is lehetőséget kaptunk a fiatalok közül. Ez a meccs hétvégén volt, utána szerdán játszottuk a kupadöntőt emlékeim szerint. Maradandó élmény a bemutatkozás számomra.

2011-ben részese lehettél a klubtörténeti sikernek is, több meccsen is pályára léphettél a kupagyőzelemmel záruló sorozatban. Milyen volt átélni azt a sikert?

Ha a bemutatkozás maradandó élmény, akkor ez a siker pláne, de ez igaz az egész menetelésre, ahogy eljutottunk odáig. Visszatekintve azokra az évekre, mindig nagyon erős keret volt Kecskeméten, az akkorira ez hatványozottan igaz, ezt mutatják az eredmények is.

Nagyon komoly konkurencia volt védőkből abban az időszakban, például Balogh Béla, Gyagya Attila, vagy Szinisa Radanovics személyében. Kik voltak a leginkább segítőkészek, illetve kiktől tudtál tanulni?

Valóban, nagyon jó játékosok szerepeltek a posztomon, minden percnek, minden lehetőségnek örültem, amit megkaptam. Béla is nagyon sokat segített, de Attila mindig felkarolta a fiatalokat, tőle sokat tudtam tanulni. A tudását és a tapasztalatát megpróbálta átadni, akár a futballról, akár másról volt szó.

Több edződ is volt az évek során, kiket emelnél ki és miért?

Utánpótlásban, NBIII-ban, NBI-ben, majd később Cegléden is volt edzőm Szabó Pista, vele nagyon sokat dolgoztam együtt. Az ő mentalitása, szakmai tudása sokat adott számomra. Tomiszlav Szivics kapcsán szintén a mentalitást emelném, tőle, illetve szerb csapattársaimtól is igyekeztem átvenni azt a fajta harcias és kemény mentalitást, ami rájuk jellemző volt. Soroksáron Varga Attilával is nagyon jó volt együtt dolgozni, megnyertük kétszer az NBIII-at, illetve feljutást ünnepelhettünk. Idevenném Gombos Zsoltot is, mert most 30 fölött is azt érzem, hogy tudok újat tanulni, illetve olyan dolgokat tud kihozni belőlem, amit eddig talán meg sem követeltek tőlem. Ezt nagyon pozitívan élem meg, hiszen így én is meg tudok újulni.

2012-ben végül Dunaújvárosba igazoltál az NBII-be, majd kétszer NBIII-as bajnok lettél a Soroksárral, végül 2015-ben tértél haza egy ceglédi, újabb másodosztályú kitérővel. Miért döntöttél a hazatérés mellett, illetve mekkora „sokk” volt esetlegesen számodra a korábbi kecskeméti évek után az a szituáció?

Egyrészt megkerestek, hogy mi lenne, ha visszajönnék, másrészt nekem is egy olyan élethelyzet adódott, hogy ezt láttam célszerűnek. Nyilvánvalóan nagy kontraszt az NBII-ből megye I-be visszamenni, más színvonal, de azért a mentalitás már kezdetektől más volt így is Kecskeméten, mint ami erre az osztályra jellemző. Emellett azért megye I-ben is olyan játékosok szerepeltek ebben a csapatban, akik magasabb osztályban is megállták volna a helyüket.

Egyértelmű, hogy az első megye I-es évben nem sikerült feldolgozni még a kizárást, így nem is tudtunk versenyben lenni a feljutásért, de tavasszal azért már sokkal eredményesebb volt a csapat. Ezt követően hatalmas csatában maradtunk végül alul a Tiszakécskével szemben. 2000-2500 néző volt mindkét rangadón, ez ebben az osztályban nem sok játékosnak adatik meg, milyen érzés volt azt átélni?

Eredménytől függetlenül, ezek azért nagyon komoly mérkőzések voltak, magasabb osztályban is megállta volna a helyét az a párharc. A nézőszámot tekintve NBIII-ban, sőt NBI-ben sincs mindenhol annyi néző, mint ami azokon a meccseken volt. A szurkolók olyan hangulatot varázsoltak, ami felpörgette a csapatokat, egyébként mindkét oldalon jó futballisták szerepeltek. Sajnos fájó emlék ez abból a szempontból, hogy nem tudtunk egyik meccsen sem nyerni, de mindig nüansznyi dolgok döntötték el ezeket a meccseket, ezekből akkor a Kécske jobban jött ki.

A feljutás ezt követően majdnem hibátlan mérleggel sikerült, azt a szezont hogyan értékelnéd visszatekintve az osztályozóval?

Az egy nagyon jól sikerült szezon volt, minden mérkőzést behúztunk a bajnokságban, kivéve az utolsót. Ez azért kicsit keserű emlék, csak jó lett volna hibátlan teljesítménnyel megnyeri a megye I-et. Talán túlzottan is az osztályozóra figyeltünk már akkor, de ott meg az első meccsen gyakorlatilag eldöntöttük a feljutást.

Három évig szerepelt a csapat megye I-ben, most a harmadik év jöhet az NBIII-ban. Reménykedhetnek a drukkerek, hogy ez jelenthet akár egy újabb osztályváltást?

Nagyon remélem én is, hogy ezt a 3 éves ciklust tartani tudjuk, és a végén megint feljutást ünnepelhetünk! Mindenki ezt szeretné, ezért is dolgozunk. Nem álltunk le a karantén ideje alatt sem, ezért edzünk jelenleg is ugyanolyan keményen, ha nem keményebben, mint előtte. Már tényleg a következő szezont építjük.

226 lila-fehér tétmeccs után, a jelenlegi keret rangidőseként hogyan tervezed a jövőt?

226 meccs… Őszintén szólva, eddig nem is számolgattam ezt, azt tudom, hogy még megye I-ben lett meg a 150, azt be is mondták a hangosba. Szinte egyik pillanatról a másikra lejátszottam azóta újabb 76 meccset, meg szempillantás alatt eltelt 5 év, amióta hazatértem. Rohan az idő… Jó lenne innen visszavonulni majd, az egy szép keretet adna a pályafutásomnak. Nekem ez a tervem, aztán meglátjuk, hogy ezt sikerül-e megvalósítani, de azért dolgozom, hogy számítsanak rám, illetve játszani tudjak.

Szerző: Nyitray András

Média partnerek
Támogatók